Vezetéstámogató rendszerek és automatizált vezetési funkciók fejlesztése a Boschnál

- Hirdetés -

A világon három helyszínen, köztük a magyar fővárosban fejleszt autonóm járműveket a Bosch. A Robert Bosch Kft. 2005-ben mindössze száz munkavállalóval megalakult Budapesti Fejlesztési Központjában ma már több mint 2700-an dolgoznak és több mint ezer mérnök vesz részt autonómjármű-fejlesztési, valamint ehhez kapcsolódó projektekben. A budapesti központ a világ összes autóipari cégének fejleszt alkatrészeket és egyre hangsúlyosabb szerepet játszik a cégcsoport tevékenységében. Jelenleg az egyetlen olyan helyszín, ahol a Bosch csoport mind a hat autóipari divíziója képviselteti magát.

Abban, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ mára a nemzetközi autóipari vérkeringés egyik megkerülhetetlen szereplőjévé vált, fontos szerepe volt a 2016-ban elindított „Automatizált Vezetési Rendszerek Kutatás & Fejlesztés, Robert Bosch Kft. Fejlesztési Központ” elnevezésű projektnek is. A most lezárult, ötéves átfogó programban elsősorban a vezetést támogató asszisztens rendszerek és az automatizált vezetési rendszerek fejlesztése volt fókuszban. A projekt összetettségét és jelentőségét jól jelzi, hogy az összes mérnöki fejlesztési területet bevonták, így része volt a hardverfejlesztés (elektronikai és mechanikai), a szoftverfejlesztés, a rendszerfejlesztés, a validáció és a tesztelés is.

Az automatizált vezetési rendszerekhez kapcsolódó fejlesztések a passzív biztonsági rendszerekhez (Passive Safety), az aktív biztonsági rendszerekhez (Active Safety), a vezetést támogató asszisztens rendszerekhez (Driver Assistance), az autóipari kormányzáshoz (Automotive Steering), illetve egyéb releváns területekhez kapcsolódtak.

- Hirdetés -

„A jövő vezetéstámogató rendszereinek, valamint a magasan automatizált vezetésnek a kialakításában kulcsfontosságú szerepe van a rendszerintegrációnak és a rendszertudásnak” – hangsúlyozta Szőke Zoltán, a projekt vezetője, a cross-domain computing divízió magyarországi alelnöke. „Ezért a projekt keretein belül fejlett vezetéstámogató rendszerek, illetve következő generációs szenzorok – például LIDAR, Stereo Camera, Radar, GPS –, valamint prototípus autó közötti interfészek tervezése és fejlesztése is megvalósult” – tette hozzá a szakember. Emellett a Bosch mérnökei kidolgozták egy önvezető tesztjármű flotta üzemeltetési koncepcióját is, melynek segítségével a projekt során több tízezer óra mérési adatot gyűjtöttek össze, többek között magyarországi közutakon, valamint olyan speciális tesztpályákon mint a zalaegerszegi ZalaZone.

Autóipari világszabadalom Budapestről

A projektnek köszönhetően jelentős fejlesztések valósultak meg, ezek közé sorolható az a világszinten is komoly eredménynek tekinthető forgalmi előrejelző alkalmazás is, amely szenzorok segítségével a járművek biztonságát szolgálja. A magas szinten automatizált járművek számára a viselkedés pontos előrejelzése elengedhetetlenül szükséges a biztonságos útvonaltervezéshez, de az alkalmazás napjaink vezetéstámogató rendszereinek a teljesítményét is javítja. „A megoldás az önvezetés alapvető fontosságú problémájára, a különböző forgatókönyvek algoritmikus, a gépek által történő értelmezésére ad választ. A neurális hálózat alkalmazása lehetővé teszi a környezet és a közlekedési résztvevők komplex egymásra hatásának tanulását az adatokból” – hangsúlyozza Dr. Szászi István, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.

Kulcsprojekt a magasan képzett munkaerő foglalkoztatásában

A projekt nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapesti Fejlesztési Központ kutatás-fejlesztési területen dolgozó munkatársainak létszáma az elmúlt öt évben mintegy ezer fővel nőtt. „A Budapesti Fejlesztési Központ az elmúlt években a Bosch egyik zászlóshajójává vált. Egy olyan különleges tudásközpont, amely a legizgalmasabb járműfejlesztési projektekben vesz részt” – mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője. Hozzátette: „az automatizált vezetés projekt nemcsak a Bosch számára siker, hanem egyben erősíti Magyarország autóiparban elfoglalt helyét, valamint gazdaságélénkítő hatással bír – elsősorban a munkahelyteremtés révén.” Az ED_16-1-2016-0004 számú projekt összköltségvetése 10 740 000 000 Ft, ebből 5 370 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás. A projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással valósult meg.

A Robert Bosch Kft.-nél az autóipari fejlesztési tevékenység 2000-ben mindössze öt munkavállalóval kezdődött. A Budapesti Fejlesztési Központ 2005-ben alakult meg hivatalosan, ma pedig több mint 2700 főt foglalkoztat. Továbbá innen irányítják a Kolozsváron és Szófiában található mérnöki központok tevékenységét is. A Bosch tervei szerint 2022-ben készül el a fejlesztési központ új, 90 ezer négyzetméteres campusa Budapesten.

Bosch

- Hirdetés -