2030-ig „teljesen kizöldül” az Apple beszállítói lánca

Képünk illusztráció!

Fontos bejelentést tett az Apple a vállalat értékláncának dekarbonizációs törekvéseit illetően. A cég tavalyi, mintegy 250 beszállítója után most több mint 320 beszállítója foglalt állást amellett, hogy az elkövetkező hat évben megújuló energiára tér át az Apple gyártása során – közölte az ESGtoday.

Az Apple szénlábnyomának közel kétharmadát a termékgyártásból származó kibocsátás teszi ki, amelynek jelentős hányadáért a felhasznált villamos energia felel. E kibocsátások kezelésének kérdése jelentős a vállalat azon stratégiáját illetően, amely célként tűzte ki a teljes üzleti tevékenység szén-dioxid-semlegességének elérését 2030-ra.

Az Apple még 2022 őszén szólította meg beszállítóit, hogy dekarbonizálják a teljes, a vállalathoz köthető kibocsátási lábnyomukat. A kérést azzal nyomatékosították, hogy az ezirányú erőfeszítéseket kiemelt kritériumként kezelik majd a leendő üzletek odaítélésekor. Azóta a tiszta energia használata az Apple beszállítói láncában olyan gyorsan növekedett, hogy jelenleg 16,5 GW-on áll, ami 20 százalékkal magasabb, mint tavaly, és a korábbi évhez képest 55 százalékos a növekmény.

- Hirdetés -

Az Apple közölte továbbá, hogy beszállítói lánca tavaly több mint 25,5 millió MW tiszta energiát termelt, így több mint 18,5 millió tonnával sikerült csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást, de nem csak e téren tett jelentős előrelépést zöld stratégiáját tekintve a vállalat. A nagy igénybevételnek kitett helyszíneken felhasznált édesvizet ugyanis teljes egészében visszapótolják. Az Apple 2013-ban indította el a Beszállítói Tiszta Víz programot, amely a vállalat szerint eddig 76 milliárd gallon vizet takarított meg a beszállítói láncban.

„A tiszta energia és víz az egészséges közösségek alapját képezik, és a felelős üzleti tevékenység alappillérei. Határozott és biztos léptekkel haladunk az Apple 2030-ra kitűzött éghajlati céljainak megvalósulása felé, miközben hosszú távra kiható munkálatok folynak az elektromos hálózatok átalakítása és a vízgyűjtők helyreállítása érdekében, hogy mindenki számára fenntarthatóbb jövőt teremtsünk”, nyilatkozta Lisa Jackson, az Apple környezetvédelmi, politikai és társadalmi kezdeményezésekért felelős alelnöke.

Vörös István, Okosipar.hu