Május végéig igényelhető a kutatás-fejlesztési bértámogatás is

Nyolc nappal tovább, az ágazati bértámogatáshoz hasonlóan május 31-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint hozzátette, a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában idén több mint 1300 cég vagy intézmény kért segítséget több mint 17 ezer munkahely megőrzéséhez összesen 13 milliárd forint értékben.

A gazdaság sikeres újraindításához elengedhetetlen a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása a járványhelyzet alatt. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program keretében többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatnak támogatást a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, tavaly közel 23 ezer szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá.

Az ITM közleménye emlékeztet: a januárban újraindult programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében, hogy az érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, a munkabérüket nem csökkentheti. Mostanáig mintegy 1150 vállalkozás több mint 16 ezer munkavállalója esetében született meg a támogatási döntés összesen több mint 12 milliárd forint értékben.

Bodó Sándor kiemelte: “Magyarországon ismét közel 4,7 millióan dolgoznak, többen mint 2019 végén. Részben a bértámogatásnak köszönhetően a foglalkoztatás kiemelkedő mértékben bővült az IT ágazatban és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben.”

A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 31-ig – olvasható az ITM közleményében.

MTI