Az ABB Robotics egy YuMi nevű kobottal kezdett kísérleti projektbe, együttműködésben a Junglekeepers nonprofit szervezettel. A program célja az, hogy demonstrálják, milyen lehetőségek rejlenek a robotokban az erdőirtás visszafordítására. A YuMi napenergia segítségével automatizálja a vetőmagok elültetését: felgyorsítja az Amazonas-menti erdőtelepítést és hatékonyabbá is teszi a folyamatot – írja a The Robot Report.
Az ABB RobotStudio szakértői felhőtechnológia segítségével, valós időben telepítették a robotot, majd szimulálták és finomították a feladatait 12 ezer kilométeres távolságból, a svédországi Västeråsból, így a YuMi a bolygó talán legtávolabbról felprogramozott robotja lett.
A kobot automatizálja az ültetési feladatokat az Amazonas perui szakasza mentén található dzsungel-laboratóriumban, és lehetővé teszi a Junglekeepers önkéntesei számára, hogy idejüket és erőforrásaikat hasznosabb munkára, például járőrözésre és az illegális fakitermelők elrettentésére, vagy éppen a helyiek környezettudatos oktatására fordítsák.
A YuMi képes lyukat vájni a talajba, beledobni a magokat, majd a tetejére tömöríteni a földet, és színkódolt címkével ellátni a leendő facsemete helyét. A munkája annyira hatékony, hogy a segítségével az önkéntesek kétnaponta két futballpálya méretű területet tudnak újraültetni az erdőtelepítést igénylő övezetekben.
„Mára az amazóniai esőerdő teljes területének 20 százalékát elveszítettük” – hívta fel a figyelmet Moshin Kazmi, a Junglekeepers társalapítója. „Az, hogy Yumi a bázisunkon van, nagyszerű módja annak, hogy a vadőrök új módszerekkel ismerkedjenek meg. Ez felgyorsítja és kiterjeszti a műveleteinket, előremozdítja a küldetésünket.”
A robot azzal, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá teszi az erdőtelepítést, munkaerőt spórol a környezetvédőknek, ami hatalmas előny, hiszen nehéz olyan embereket találni, akik hajlandóak tartósan maradni és dolgozni egy távoli dzsungelben.
„Az Amazonas veszélyben van, ezért szükséges a technológia, a tudomány és a helyi tudás összefonódása. Máskülönben elkésünk. Az esőerdő megmenthető, de mindezeket az elemeket egybe kell fognunk ahhoz, hogy változtassunk” – mondta Dennis del Castillo Torres, a perui Amazonas Kutatóintézet erdőgazdálkodási kutatási igazgatója. „Sok olyan technológia van, amelyet az erdő megőrzésére használhatunk, és ez a robot sokat segíthet a gyorsabb erdősítésben. Azokon a területeken kell bevetnünk, ahol nagymértékű az erdőirtás, így felgyorsíthatjuk az újratelepítés folyamatát.”
A Junglekeepers kísérleti projektje hat hétig tart, és ebben a hónapban ér véget. A program befejezése után az ABB azt tervezi, hogy tovább vizsgálja a Junglekeepers hosszabb távú támogatásának lehetőségeit.
Gábor János, Okosipar.hu