- Hirdetés -

- Hirdetés -

Önvezető autó is rajthoz állt a legendás olasz autóversenyen

Az autonóm vezetés a versenypályán nem teljesen újdonság. De a „Mille Miglia”, a legendás olasz hosszútávú versenyen a résztvevőknek eddig kizárólag a saját képességeikre kellett hagyatkozniuk. A Politecnico di Milano Egyetem ehhez képest egy önvezető autót küldött a versenyre – írja az eeNews.

A vadonatúj, ikonikus Maserati MC20 Cielo, amit a kutatócsoport az autonóm vezetéshez szükséges összes technológiai elemmel felszerelt, a 2023-as 1000 Miglia teljes távján végigment, és a legutóbbi hírek szerint az útvonal egyes szakaszait autonóm vezetési módban teljesítette (persze a közúti közlekedési szabályok betartása mellett). Matteo Marzotto, aki nagybátyja, Giannino 1953-as 1000 Miglia győzelmének 70. évfordulójára emlékezett a részvétellel, a „felügyelő” szerepét töltötte be a fedélzeten – mivel az autó jogi okokból nem közlekedhet teljesen önállóan.

Az 1000 Miglia 2023 csak a kezdete az ambiciózus projektnek, hiszen az eredményeket a következő év során a technológia további finomítására fogják felhasználni. Ezt követően, az egyetem reményei szerint 2024-ben, már egy robotizált, teljesen autonóm jármű fogja teljesíteni az 1000 Miglia 1500 kilométeres távját.

- Hirdetés -

A tesztelés az olasz infrastrukturális és közlekedési minisztérium által nemrégiben kiadott engedélynek köszönhetően lehetséges, hiszen az lehetővé teszi az autonóm vezetési tesztek közutakon történő végrehajtását. A Politecnico lényeges technológiai részleteket nem árult el az autonóm járműről, viszont azt nyilvánosságra hozta, hogy a mesterséges intelligencia jelentős szerepet játszik a futamon.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet