- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az önevő rakéta saját törzsét emészti fel a hosszabb égésért

Kísérlettel bizonyították, hogy építhető olyan, az űriparban felhasználható rakéta, ami kontrollálható módon és tempóban emészti fel önmagát, kvázi üzemanyaggá olvasztva a törzset, hogy további meghajtást biztosítson. Az eszköz ötlete egyáltalán nem új, az viszont, ahogy brit tudósoknak sikerült megvalósítani és tényleg hatékonnyá tenni, mindenképpen.

Az önevő rakétahajtómű arra használja az égésből származó hulladékhőt, hogy égés közben folyamatosan elolvassza saját műanyag törzsét. Ezután a plasztik műanyagot a motor égésterébe táplálja mint további üzemanyagot, amelyet a szokásos folyékony hajtóanyaggal együtt éget el. Ezt a koncepciót először 1938-ban vázolták fel, de egyetlen autofág hajtóműtervet sem sikerült ellenőrzött módon megvalósítani, egészen 2018-ig, amikor a Glasgow-i Egyetem és az ukrajnai Dnyipro Nemzeti Egyetem létre nem hozta. Most a Kingston Egyetem támogatásával a glasgow-i mérnökök bebizonyították: a meghajtáshoz lehet nagyobb energiaforrású folyékony hajtóanyagokat is használni, anélkül, hogy a törzs meghajlana.

A hibrid rakéta fejlesztéséről az orlandói AIAA SciTech Forum keretében adtak ki egy tanulmányt. Ebben a csapat részletesen leírja, hogyan tesztelték az Ouroborous-3 autofág hajtóművüket, ami 100 Newton tolóerőt termelt egy sor ellenőrzött kísérlet során. Az Ouroborous-3 üzemanyagforrása több, nagy sűrűségű polietilén műanyag cső, amiket a rakéta gáznemű oxigén és folyékony propán keverékével együtt éget el. A tesztek azt mutatták, hogy a rakéta képes stabil égésre az egész autofág szakasz közben, és a műanyag törzs a teljes felhasznált hajtóanyag egyötödét adja ki. A tesztek során a rakéta égése irányíthatónak bizonyult, sőt, kiderült, hogy a rakéta képes a gáz elzárására, az újraindításra és a ki-bekapcsolásra.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

„Az eredmények alapvető lépést jelentenek a teljesen működőképes autofág rakétahajtómű kifejlesztése felé. Ezek a jövőbeli rakéták számos alkalmazási lehetőséget kínálnának, ami elősegítené az Egyesült Királyság azon törekvését, hogy az űrkutatásban kulcsszerepet játszó országgá váljon” – magyarázta a projektet vezető Patrick Harkness professzor. Hozzátette: „egy hagyományos rakéta szerkezete a teljes tömegének 5-12 százalékát teszi ki. Tesztjeink azt mutatják, hogy az Ouroborous-3 a saját szerkezeti tömegének nagyon hasonló részét képes hajtóanyagként elégetni. Ha ennek a tömegnek legalább egy részét a hasznos teher rendelkezésére tudnánk bocsátani, az a jövőbeli rakétatervek számára is meggyőző perspektívát jelentene.”

Gábor János, Okosipar.hu

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet